Beszélgetés Juhász Zoltán magyarországi főinstruktorral
Hogyan kerültél kapcsolatba a TWCK-val?1981 óta foglalkozom a harci művészetekkel, 1982 szeptemberében léptem be a Szolnoki Lakóterületi Tömegsport Egyesület Wing Chun Kung Fu szakosztályába. Mesterem Koronczy László alapító tagja volt a Magyar Kung Fu Szakszövetség jogelődjének, az Össz- Harcművészeti Szövetség keretein belül 1987-ben megalakult Kung Fu Szakágnak. Koronczy László 1988-ban visszavonult az oktatástól, és rám bízta az iskolát. Közel kétévnyi keresgélés után, 1990 tavaszán vettem föl a kapcsolatot a Tradicionális Wing Chun Kung Fu európai képviselőjével, Sigung Branimir Segviccel. Meghívást kaptam 1990 nyarán, az akkori Jugoszlávia területén fekvő Novi-sadra, ahol a WWCKFA elnöke William Cheung nagymester tartott egy hetes szemináriumot az európai TWCK iskolák vezetői és oktatói számára. A szeminárium során Cheung nagymester személyisége és tudása igen nagy hatást gyakorolt rám, így kértem felvételemet a szervezetbe.
Mesélnél nekünk egy kicsit Branimir Segvic mesterről, és munkásságáról?
Branimir Segvic Mester főiskolai évei alatt kezdett foglalkozni harci művészetekkel. Az alábbi stílusokban és mesterektől tanult illetve szerzett mester fokozatot: Judot Nabuaki Yamamoto-tól, Aikidot Toshio Nemoto, Hiroshi Tada és Kisshomaru Uyeshiba mesterektől, illetve Uechi-Ryu és Goyu-Ryu karatét Takei Ogawától és Gogen Yamaguchitól. A 70-es évek második felétől a Jeet Kune Dot és a Kalit tanulmányozta Dan Inosanto, Richard Bustillo, Chris Kent, Paul Vunak és Cass Magda mesterek irányítása alatt.1982 – 1986 között az Egyesült Államokban élt, ahol William Cheung nagymester irányítása alatt elsajátította a Tradicionális Wing Chunt. Cheung nagymester meghívására néhány hónapra Ausztráliába költözött, ahol bentlakásos tanulóként folytatta tanulmányait a WWCKFA Melbourne-i akadémiáján. Cheung nagymester 1990-ben a WWCKFA európai fő instruktorává, illetve a szervezet európai igazgatójává nevezte ki. Ezt a posztot 1997-ig töltötte be, majd visszavonult az aktív oktatástól.
Harcművészeti munkássága mellett civil tevékenységét sem adta fel. Közgazdász, újságíró. Éveken át dolgozott a WHO-nak, fejlődő országok részére fejlesztett ki gazdasági, élelmezési programokat a ’80-’90 évek során. Számos európai és amerikai újságban jelentek meg cikkei. Gazdasági és politikai írások mellett jó néhány, a harci művészetekkel az önvédelem pszichológiájával illetve az egészséges életmóddal kapcsolatos cikket is írt. Jugoszláviában egy könyve is megjelent „Wing Chun Kung Fu” címmel.
1988 – 1997 között számos európai országban tartott Wing Chun szemináriumot. 1990-1997 között mintegy húsz alkalommal járt Magyarországon is. Jelenleg tagja az „Elite Force Combat” nevű nemzetközi szervezetnek, melyen belül különböző országok fegyveres és biztonsági erőinek oktat pusztakezes és fegyveres harci taktikát, illtve a Wing Chun & Spectar Academy vezetője.
Hogyan lettél William Cheung nagymester közvetlen tanítványa?
Miután felvételt nyertem 1990-ben WWCKFA-ba, Cheung nagymester Si Gung Branimir Segvicet jelölte ki személyes oktatómnak. 1990-1997 között Segvic mester évente átlag háromszor járt Magyarországon, s alkalmanként 5-6 napig tanította tanítványaimnak s nekem a Wing Chun Kung Fut.
1996-ban több alkalommal volt szerencsém Cheung nagymestertől tanulni az Egyesült Államokban illetve Kanadában. 1996 őszén letettem mestervizsgámat a nagymester előtt. Ez egybe esett Segvic mester visszavonulásával, így további oktatásomat Cheung mester vette át. Ettől kezdve követtem szemináriumi körútjain, rendszeresen részt vettem az USA-ban, Kanadában, Olaszországban, Horvátországban és Szerbiában tartott előadásain, illetve több alkalommal meghívtam Magyarországra is.
A világon gomba mód szaporodnak a Wing Chun iskolák. Miért van az, hogy ahány nagymester, annyiféle Wing Chun létezik? Mindegyik máshogy áll, üt, fordul, lép, tapad stb. Ráadásul valamennyien azt állítják, hogy az övék az eredeti, az igazi.
Először is Magyarországon, ha Wing Chunról van szó mindenkinek a Yip Man Wing Chun jut az eszébe. Holott a Yip Man vonal mellett számos más ág is létezik, melyek akár 100 - 200 éve fejlődnek egymástól függetlenül. Miért kellene azonosnak lenniük? De a Yip Man vonalon belül is. Yip nagymester első tanítványai már az 1950-es évek második felében oktattak. Több mint 70 év telt el azóta, ezek a tanítványok (azóta nagymesterek) létrehozták saját iskoláikat, több generációnyi mestert is kineveltek azóta. Mivel nem létezik egységes “standard” Wing Chun, amihez igazodni kellene, természetes az eltérések kialakulása.
Duncan Leung nagymester szerint a Yip Man ágon belüli eltérések elsődleges oka, hogy az alapelveket a Yip tanítványok eltérően alkalmazzák. Ezzel önmagában nincs is semmi baj, mondhatni természetes. Gond inkább akkor állt / áll elő, ha valaki nem tudta / akarja befejezni tanulmányait, és hiányos ismereteit önállóan próbálja foltozgatni.
Az, hogy minden nagymester az általa tanultakat tartja a "legjobbnak" az jelzi azt, hogy hisz abban, amit csinál. Azonban nem mindenki állítja azt, hogy „övé az eredeti, az igazi”. Ez inkább csak egy „ágnak” a sajátja.
Tény és való, Yip Man egy nagy tudású és köztiszteletnek örvendő mester volt. Viszont az kevésbé köztudott, hogy bármiféle örököst hagyott volna maga után. Tíz kínai Wing Chun mesterből öt azt mondja, hogy Ő az örökös.
Yip Man nagymester nem nevezett ki utódot vagy örököst! Ez elhangzott 1973-ban Hong Kongban, a Wing Chun klán által összehívott fegyelmi tárgyaláson és az 1998-as II. Ving Tsun Konferencián is. A nyilatkozatot Yip Man személyes tanítványai tették. Aki azt állítja, hogy ő Yip Man „utódja”, „egyedüli örököse”, az csak önnön pozícióját kívánja fényezni más emberek félrevezetésével.
A TWCK mitől tradicionális?
Attól, hogy igyekszik megőrizni és továbbadni azokat a tradíciókat, melyek az elmúlt századok során mesterről tanítványra szálltak.
Hogyan jellemeznéd a mai TWCK helyzetét Magyarországon?
1982 óta hatalmas változáson mentünk át. 1990 májusában a Lakóterületi Egyesületből kilépve megalakítottam tanítványaimmal a Magyarországi Wing Chun Harcművészeti Egyesületet, amely az első Wing Chun egyesület és egyike a legelső Kung Fu egyesületeknek Magyarországon.
Az évek során a szolnoki klub mellett még másik 12 klub alakult s működik stabilan a mai napig. Létszámunk folyamatosan emelkedett, iskolánk egyike a legnagyobb létszámú egyesületeknek a Magyar Kung Fu Szakszövetségben. Tanítványaim közül mostanra tizennyolcan letették a mestervizsgát, közülük többen a második, sőt a harmadik mesterszintet is elérték. Tekintve, hogy ebben a rendszerben az elérhető legmagasabb mesterfokozat a 6. ez egész szépnek mondható. Mind a taglétszámot, mind a mesterek létszámát tekintve az Egyesült Államok után a második helyre zárkóztunk fel.
A tanítványaim közül felnőtt instruktorok saját klubokat, majd egyesületeket nyitottak. Ezek koordinálására 2004-ben megalakult a Magyar Wing Chun Szövetség. Szövetségünk irányítja az egyesületek, illetve klubok munkáját. A Világszövetség által elismert oktatók és mesterek tevékenységük végzéséhez megszerezték a TFTI Kung Fu alap és középfokú edzői képesítéseit, így minden klubunkban magasan képzett oktatók irányítása mellett folyik az oktatás. Bár elsősorban a kínai kultúra és tradíciók, valamint az önvédelmi készség fejlesztése a célunk az évek alatt kialakult egy kicsiny, ámde annál eredményesebb versenyzői gárdánk, amely az elmúlt években számos országos bajnoki helyezést, Országos és Magyar bajnoki címet, Európa Kupa és Európa bajnoki érmet, illetve címet nyert.
2006-ban a Szövetség megrendezte az I. Magyar Wing Chun Bajnokságot, melyen másik két Wing Chun iskola is részt vett. Versenyzőink rendkívül sikeresen szerepeltek. A rákövetkező években ez a verseny rendszeressé vált. Szervezésében és lebonyolításában A Mezőtúri Egyesület és Sifu Pápai Károly oroszlánrészt vállal. A verseny felkerült a szakszövetség hivatalos versenyei közé.
2016-ban már Nemzetközi Bajnokságként szerepelt, a magyar résztvevőkön kívül cseh, szlovák, román, macedón és szerb egyesületek versenyzői is indultak. Saját egyesületeink tagjain kívül hat másik Wing Chun stílus, és kilenc egyéb kung fu iskola versenyzői mérettették meg magukat. 120 versenyző, mintegy 200 nevezés. A szakszövetség megbecsülését jelzi, hogy szinte a teljes elnökség, és számos bíró megjelent, és munkájával segítette a rendezvény lebonyolítását.
E közben a Wu Shu – Kung Fu Világszövetség hivatalos versenyszámmá tette – a korábbi egységes Tao Lu (forma) és Sanda (küzdelem) kategóriák mellet - a Wing Chun formagyakorlat és küzdelmi kategóriákat. Ez egyfelől jelzi a Wing Chun nemzetközi népszerűségét és megbecsülését, másrészt óriási lehetőség a stílus további népszerűsítésére.
Beszéljünk néhány szót a TWCK oktatási rendszerről. Mennyi idő alatt lehet elérni a Wing Chun-ban a mester szintet?
Nálunk hivatalosan 3,5 év alatt lehet elérni a 10. (pusztakéz mestere) szintet. Ez azonban csak ideális esetben igaz, egy bentlakásos képzésnél, amikor a tanulónak semmi más dolga nincs, mint a tanulás, gyakorlás. A hivatalos felkészülési időket betartva, a lehető legtöbb edzésen megjelenve, illetve egyéni gyakorlást is feltételezve kb 5 év után tehet valaki mester vizsgát. Iskolánk legtöbb mestere általában minimum 6-8 év tanulás után tette le vizsgáját.
A William Cheung féle Wing Chunban a Chi Sao szekciókba van szedve, mint a WT-ben? Vagy ha nem, milyen irányelvek szerint "tanítódik"?
A Chi sao gyakorlatok szekcióba rendezése kizárólag a Leung Ting Wing Tsun sajátossága. Egyetlen más Wing Chun vonal - így a William Cheung féle Tradicionális Wing Chun - sem használja e szekció rendszert. Itt a gyakorló először kialakítja a tökéletes formát és a struktúrát. Megtanulja a technikák alkalmazásait, ill. a megfelelő reakciókat a különböző szögekből ill. erővel érkező támadások ellen. Erőt fejleszt a technikák mögé, magáévá teszi a stílus alapelveit, a Chi Sao pedig biztosítja a megfelelő reflexeket a harci tudáshoz.
Mi a véleményed arról az állításról, hogy a Szemreflex könnyen becsapható és ezért nélkülözendő, ha már megfelelő Chi sao reflexek birtokában vagy?
A Chi Sao reflex nagyon fontos képesség, azonban a küzdelemben ez sem válthatja ki a szemreflexet. Egy jó harcos minden érzékszervét egyformán használja a harcban. Az biztos, hogy a középvonalon vezetett ütés gyorsabban ér célba - azonos sebesség
esetén - mint a köríves ütés. De akkor, amikor a különbségeket századmásodpercekben mérik, bizony kevés gyorsabbnak lenni a másiknál. Ha a köríves ütés miatt szabaddá vált középvonalon az előre lökött Wu s/Pak s folytatja az útját és a mozdulat végén - kb. 20 cm-rel távolabb a célba csapódik, az önmagában már nem tudja megállítani a köríves ütést. Valószínűleg a köríves nem lesz olyan fókuszált mintha "baj" nélkül érkezne, de igen jó esély van arra, hogy megzavarjon, elvonja a figyelmet, kibillentsen az egyensúlyból. Ha valaki használja a szemreflexét, akkor ezt elkerülheti hárító technikával és/vagy lábmunkával. Ez roppant egyszerűen kipróbálható csukott szemes gyakorlással.
Van nálatok zsákos tréning? Fali, lengő vagy bármilyen ütőzsák használat?
Minden segédeszköz használható nálunk, ami segít a képességek fejlesztésében. A falizsák jelentős szerepet tölt be az ütő- rúgóerő növelésében, a 30-80 kg-os lengőzsák (ezt is használjuk) a technikák ereje mellett az állóképességet és az időzítést is nagymértékben javítja.
A zsákolós edzéseken konkrét technikákat gyakoroltok vagy kötetlen módon folyik a technikák alkalmazása?
Is - is. Gondolom a lengő zsákra gondolsz. Eleinte kötött rendszerben meghatározott kombinációkat, később szabadon alkalmazzuk.
A TWCK-ban tanítják a több támadó elleni védekezést?
Része a TWCK-nak, bár viszonylag előrehaladott szinten oktatják. Nem azért, mert különleges és szupertitkos technikákat kell hozzá ismerni, hanem azért, mert elengedhetetlen feltétel az alapok pontos ismerete a képességek megfelelő szintre történő fejlesztése, taktikai ismeretek és pszichés felkészültség. Több támadó ellen azt kell tudni, amit egy ellen, csak jobban. Nem a TWCK az egyetlen harcművészet, amely úgy tartja, hogy a támadók csoportját egy támadónak kell tekinteni, melyben a személyekre úgy nézünk, mint egy támadó fegyvereit (kezeit, lábait, egyéb "fegyvert"). A küzdelem során így azt tesszük taktikailag, mint egy támadóval szemben!
A Wing Chun csak magas szinten kezd fegyveres harcot oktatni, vagy esetleg alap dolgok tanulása már kezdő szinten is érdemes lehet?
Nálunk a kardok és a hosszúbot oktatása a 10. szint után kezdődik, a pusztakezes részek mesterszintű elsajátítását követően. A hazai képzést tekintve a klubvezetők, oktatók már a 7 – 8. szint elérését követően megkezdik az ismerkedést a fegyverekkel. A fegyveres gyakorlásnak nem elsősorban az önvédelmi szerepe a jelentős (bár az sem lebecsülendő) hanem a különböző készségekre, képességekre kifejtett fejlesztő hatása, ami a pusztakezes harcban is nagyon hasznos.
Manapság nem nagyon „rohangálunk” az utcákon 3 méteres botokkal vagy egy pár rövidkarddal. Tehát a modern életbe mi értelme vagy haszna lehet ezekkel az eszközökkel gyakorolni?
Annak idején Lo Man Kam nagymesternek (Yip Man unokaöccse) is feltettem hasonló kérdést és az ő válaszát teljesen magaménak érzem.
A hosszú bot tréningnél egy nehéz fegyverrel történő gyors és pontos mozdulatok végrehajtása fejleszti mind az izomzatot, mind pedig a stabilitást. Ha nem megfelelően állsz, mozogsz egy hosszú nehéz tárgyal a kezedben, az el fogja vinni a súlypontodat, ráadásul ha partnered kezében is egy ilyen eszköz van, akkor ez a kihívás még hatványozódik is. A bottal történő „tapadós”, súlypont kontrolláló technikák messze a testen kívül történnek. Ezek mind olyan tapasztalatok amelyek pusztakezes tréning esetén nem szerezhetők meg és ezek segítségével magas szintre fejleszthetők már megszerzett, az ilyen jellegű pusztakezes képességek.
Kard esetén a kezek „meghosszabbodnak” egy éles veszélyes tárgyal, amelyeket koordináltan mozgatni, megfelelő sebességgel, életszerűen nem egyszerű feladat. Mindamellet az edzőpartnerünket sem akarjuk minden technikával elhasználni, muszály a megfelelő kontroll képeségek kialakítása is és ebben benne van az is, hogy a kard is elránthatja az ember súlypontját, ha erre nincs felkészülve, továbbá a két kéz - a pusztakezes Wing Chun technikákhoz hasonlóan – teljesen más mozgást hajt végre egy időben. A kardos tréningek során megerősödött, precízebbé vált ember mozgása hatékonyabb lesz a pusztakezes küzdelemben is.
Mi a véleményed a Dim Mak és az egyéb titkos technikák oktatásáról?
Nincsenek titkos technikák, bár léteznek az úgynevezett Dim Mak technikák, ezek sem titkosak. Több más stílus tananyagában is szerepelnek, a szorgalmas tanulás és a kitartó munka az, ami az eredményt meghozza. Nálunk a hagyományos kínai orvoslással együtt a Dim Mak rendszer ismerete az utolsó mesterszint vizsga anyaga, de már jóval hamarabb, az első mesterszinttől kezdve foglalkozunk vele.
Mondanál néhány szót a versenyzésről?
A versenyzés nem képezte "hivatalos" részét a Yip Man Wing Chunnak, mint ahogy talán egyetlen stílusnak sem a századelőn. Azonban ismert tény, hogy Yip nagymester is számos kihívásos mérkőzésen vett részt, és elődjei (Chan Wah Shun, Leung Jan stb..) küzdelmeinek száma sokkal több. Kihívásos küzdelmek, "versenyek" nem ismeretlenek a Wing Chun harcosok előtt de tény, hogy a versenyzés többnyire más stílusok versenyein való szereplést jelentette az elmúlt 40 egynéhány éve. Mára a legtöbb ágazat szervez versenyeket tagjai részére, sokan meghívnak más iskolákat, stílusokat, vagy maguk vesznek részt más ágak versenyein.
Iskolánk tagja a Magyar Kung Fu Szakszövetségnek. A Szakszövetség rendszeresen szervez versenyeket, melyeken mi is részt veszünk. Ha nem szervezünk "saját" versenyeket, akkor nem adjuk meg azt az esélyt az HKF versenyein induló versenyzőinknek, amit más iskolák tagjai élveznek. Ez nem azt jelenti, a Wing Chun mostantól versenysport, de akit érdekel a versenyzés, azt támogatjuk.
Sokak véleménye szerint a verseny "gyilkolja" a Wing Chun-t, hiszen a tanuló nem használhatja tudásának jelentős részét. Azonban eljöhet egy pont a tanuló fejlődése során, amikor a tovább lépeshez elengedhetetlenül szükséges az, hogy megérezze a gombócot a torkában, átélje a vereség lehetőségének ízét. Egyébként soha nem válik jó harcossá. Ebben az esetben két lehetősége van. Vagy utcán verekszik, vagy versenyezik. Azt hiszem nincs túlságosan nagy választási lehetőség! A verseny nem éles helyzet, de tagadhatatlanul nyújt bizonyos pozitívumokat, amit a tanuló talán nem tud megkapni máshonnan.
Úgy gondolom két dolog szükséges a versenyzéshez:
1. Igény a verseny megszervezésére, tehát versenyezni szándékozó tanulók. Nos azt hiszem az igénnyel nincs gond, tekintve a versenyeken indulók magas számát. Nyugodtan elmondhatjuk, a magyarországi iskolák tanulói közül 6-tól 40 éves korig igen sokan indulnak versenyeken, ami azt jelenti igenis szükség van ezekre a rendezvényekre.
2. Személyekre / szervezet(ek)re akik a versenyt megszervezik. Ez ma a Magyar Kung Fu Szakszövetség (HKF), ill. annak tagiskolái, személy szerint azok vezetői. Ezek az emberek lehetőséget teremtenek a tanítványok fizikai és pszichés fejlődésére, biztosítják a rövid és középtávú motivációt a tanítványoknak (amire bizony valljuk be őszintén mindig szükség van), kialakítják a tanulókban az egészséges küzdőszellemet, társaikkal szembeni megbecsülést és tiszteletet. Magyarán tanítják, nevelik azokat a tanítványokat, akik személyiségük fejlődését ezeknek az embereknek a kezébe adták. És ha azt mondom, hogy a versenyrendezés finoman szólva ráfizetéses, akkor talán el kellene gondolkodni mi az, ami ezeket a mestereket motiválja? Mert, hogy nem a pénz az biztos. Lehet, hogy tényleg adni szeretnének valamit a diákoknak? Önzetlenül. És bizony adnak is. Aki látta már, hogy verseny előtt a különböző iskolák tagjai együtt melegítenek, a mérkőzés után pedig összeölelkezve vonulnak le a pástról, az talán felteheti magában a kérdést: ez a mentalitás áll közelebb a harcművészetek szellemiségéhez, vagy pedig az önnön fensőbb rendűség hirdetése, mások lenézése, a "sárral dobálózás"? Ki az igazi harcművész, aki önzetlenül neveli tanítványait ebben a szellemben, vagy, aki uszítja mások ellen azokat?
Miért lehet hasznos a verseny?
Én több előnyét is látom a versenyzésnek. Való igaz, hogy a versenyző nem használhatja technikai tudásának legjavát, azonban olyan dologgal találkozik, amivel edzésen nem. Ez a félelem, a stressz. A versenydrukk előidézi azt az állapotot, amibe egy megtámadott kerülhet az utcán. Technikailag modellezhetők éles szituációk, de érzelmileg, mentálisan nehezen. Egy verseny (de akár egy vizsga is) ezen segíthet. És még valamit adhat, ami manapság sajnos nem minden "harcművészben" van meg. Megtanít tisztelni az ellenfelet! Ráébreszt arra, hogy azért mert valaki más színű egyenruhát hord, még ugyanolyan emberi lény mint mi vagyunk! Ha más haszna nem lenne a versenynek már ezért érdemes kipróbálni!
Az edzéseken jelen lehet egyszerre harcművészet és a versenysport?
A kettőnek nagyon kevés köze van egymáshoz. Teljesen más jellegű felkészülést igényel, ha valaki versenyszerűen kíván egy "küzdősportot" gyakorolni, idővel "bajnokká" válni vagy egy életen át kívánja követni a "harcos útját", testét, jellemét, szellemét csiszolva kíván harcművésszé válni. Egyetlen edzésbe egyszerre nehéz beleilleszteni mindkettőt. Mi ezt úgy oldjuk meg, hogy a versenyezni szándékozókkal – az általános tréning
mellett - külön foglalkozunk.
Ha felmegyünk az internetre, akkor sokszor azt láthatjuk, hogy nagyon sok kali, escrima oktató egyben Wing Chun instruktor is. Ez véleményed szerint miért alakulhatott így?
A Fülöp szigeti bot- késvívó rendszerek sok szempontból hasonlítanak a Wing Chun-ra és egyben jól ki is egészítik egymást. Nagyon sok harcművész számára nehezen elsajátíthatók a különböző körgyakorlatokban történő tanulás folyamata, ez a folyamtos mozgás viszont teljesen természetes mind a Kali/Escrima, mind a Wing Chun gyakorlók számára.
Mindemellett az is igaz, hogy a nemzetközi porondon Dan Inosanto neve jól ismert, és aki kicsit is végig követte az ő harcművészeti múltját az láthatja, hogy Jeet Kune Do és a Kali rendszerek mellet komoly tudással rendelkezik Wing Chun stílusban is, többek között személyes jóbarátságban van William Cheung nagymesterrel is. Ezért sok Inosanto tanítvány a mesteréhez hasonlóan komoly energiákat fektet a JKD és Kali rendszerek mellet a Wing Chun elsajátításába is.
Mostanában egyre többen pártolnak át az MMA jellegű sportok gyakorlására, azzal a jelszóval, hogy az egy teljes spektrumú önvédelmi rendszer az állóharctól a földharcig minden van benne. Véleményed szerint a hagyományos Kung Fu rendszerek hogyan képesek az ilyen kihívásoknak megfelelni?
Az utóbbi 10-15 évben a médiának köszönhetően látványosan fejlődtek a különböző küzdősportok, mint a K1 majd az MMA, így egy szélesebb közönség számára vált láthatóvá ez a világ. Viszont nem árt tudni azt sem, hogy az állóharc, földre vitel és földharci megoldások összekombinálása nem új keletű dolog, ezt a koncepciót még Bruce Lee hozta be a modern küzdősportba. A mai fiatalok talán már nem is tudják, hogy az első MMA generáció még Bruce Lee-n nőt fel, ők viszont már az előző MMA generáció videóin nőttek fel.
Mind a harcművészeteknek, mind pedig a modern küzdősportoknak meg van a létjogosultsága, bár mindkettő valamilyen módon a küzdelemről szól, egy idő után szétválik a kettő, az egyik inkább sport érdemeket tartja elsősorban a szem előtt, a másik egy életen át vállalható fejlődési, tanulási lehetőséget.
Az MMA rendszerű sportoknak köszönhetően egyre inkább előtérbe kerülnek a sokrétű, életszerű megoldások, ez viszont segít kitisztítani a piacot a „léggömb hámozó” rendszerektől. Így igazából ennek örülni kell, mert sok tradicionális harcművésznek meríteni kellene az új edzés módszerkéből, megoldásokból, mert mostanra komoly tapasztalatokkal bővül a szakma, a tradicionális edzők, mesterek nem ülhetnek a babérjaikon.
Viszont azt se felejtsük el, hogy az MMA technikák tradicionális rendszerekből származnak, és bizonyos technikákat, módszereket mélyebben lehet megérteni, ha utána megyünk a gyökereknek. Nem véletlen hogy vannak olyan kiváló MMA küzdők (pl.: Lyoto Machida, Anderson Silva), akik tudatosan merülnek el egy-egy tradicionális rendszerben és csiszolnak ki, majd emelnek át technikákat a sport körülmények közé.
Szóval a két vonal inkább kiegészíti egymást, míg a küzdősportok fantasztikus sportolói teljesítményekre sarkalhatják a mai fiatalokat, addig a tradicionális rendszerek még idősebb korban is biztosítanak fejlődési perspektívát a gyakorlóik számára.
A Tradicionális Wing Chun mellet, az Inosanto Kali, Jeet Kune Do, Pekiti Tirsia és a Hock Hochheim CQC stílusoknak is a magyarországi képviselője vagy. Hogyan tudod ezeket a különböző rendszereket egymással összeegyeztetni?
Egy nyelvet megtanulni és gyakorolni rengeteg idő, de senki ne gondolja nem lehet megtanulni 3-4 nyelvet. Ha már egy nyelvet elsajátítottál a többi könnyebben megtanulható, így van ez a harcművészeti stílusokkal is, sokkal gyorsabban fel tudjuk dolgozni az új anyagot, ha már egy rendszerben otthonosan mozgunk.
Az elmúlt évtizedek tapasztalatait átvizsgálva, mik azok a „tipikus buktatók” amelyekbe a tanulók általában beleesnek a stílus tanulása során? Illetve milyen tanácsokat adnál azok számára, akik most kezdik a Tradicionális Wing Chun tanulmányaikat, hogy elkerüljék ezeket?
Több minden is van, amit megemlíthetnék, nagyon sok fiatal szereti pörgetni a kéztechnikákat, de a lábmunka nem igazán követi azt, egyszerűen nem foglalkoznak vele, pedig későbbiekben pont ez a hiányosság okozza majd a fejlődésük gátját.
Sokszor nem tanulnak meg rendesen támadni, az ütésük ugyan gyorsnak tűnhet, de igazából pontatlan és erőtlen a támadásuk. Például a boxolok hetente órákat töltenek el azzal, hogy kicsiszolják az ütő technikájukat, ezt a hozzáállást kellene elsajátítania sok Wing Chun tanulónak is.
Néhány éves edzőtermi gyakorlás után sokan azt hiszik, hogy már tudnak verekedni, de valójában még nem húztak a kezükre kesztyűt és kesztyűzés nélkül nincs meg az igazi visszacsatolás, amiből lemérhetnék magukat és tanulnának belőle.
A mai rohanó világban a fiatalok is egy sietős temperamentumot vettek fel. Sokan úgy próbálják egy edzés minőségét lemérni, hogy megszámolják edzés után, hogy hány új technikát tanultak, ha esetleg nem tanult semmi „újat”, akkor úgy érzi, hogy őt most visszatartják a fejlődésben. Így sokszor egy felületesen elsajátított technika „gyűjteménnyel” rendelkezik, de a tudásuknak nincs megfelelő mélysége. Rá kell szánni a megfelelő mennyiségű időt és energiát, hogy jól megalapozzuk a kung fun-kat és ha így teszük, akkor szükség esetén támaszkodhatunk is az így megszerzett tudásunkra.
